2013. december 31., kedd

Az év utolsó bejegyzése

Sziasztok!
2013 legutolsó bejegyzéseként egy TAG-gel szeretném zárni az évet. Ezt a TAG-et én Mannakörmöknél láttam és nagyon megtetszettek a kérdések, így azt gondoltam én is elkészíteni.

1.Mire vagyok a legbüszkébb ebben az évben?

 A tanulmányi eredményeimre. Bár még csak pár hónap telt el a suliból, viszont én úgy gondolom hogy ezalatt a pár hónap alatt jól teljesítettem, és próbálom megtartani ezt a következő hónapokban is.


2.Hogyan lehetnék jobb abban, amivel foglalkozom?

Még tanulok, szóval erre a kérdésre nem tudok "rendes" választ adni, úgyhogy csak annyit írnék ide hogy akkor lehetek jobb a tanulásban ha minden elé teszem, az a legelső, és csak ezután a többi, és ezt próbálom megtartani.

3.Miben érzem, hogy elakadtam?

A továbbtanulásban. Valahogy nem találtam még meg azt, amire igazán vágyok.

4.Miben kell nagylelkűnek lennem önmagammal?


Azt hiszem hogy egy kicsit kitartóbbnak kellene lennem. Hiába próbálom mindenből a maximumot kihozni, valahogy egy kicsi hiba miatt is az egész felborul, majd végső kétségbeesésemben feladom.


5.Foglalkoztat a karrierem?

Igen. Bár még csak tanulok, de így is elég sokat gondolkodom hogy mi lesz ha...



6.Milyen leckéket tanultam meg?

Sajnos, ebben az évben nagyon sokat csalódtam, de persze ezt mind a saját hibámból ugyanis túl könnyen bízok meg valakiben, és hirtelen nagyon közel lesz a padló.

7.Milyen évet zártam pénzügyileg?

Nincs saját keresetem, így nem is tudok bőven erről élni.

8.Hogyan töltöttem a szabadidőmet?

Ha csak egy pici szabadidőm is volt, próbáltam mindig hasznosan eltölteni. Többé kevésbé sikerült is, azt kell hogy mondjam szinte mindig sikerült azzal  foglalkoznom amivel szerettem volna.


9.Mennyire viseltem gondját a testemnek, elmémnek és lelkemnek?

A testemmel nem nagyon foglalkoztam, mert jól érzem magam a bőrömben. A testemen nincs min változtatni, én elfogadom így magam , és remélem hogy mások is elfogadnak így. :) Az elmémnek és a lelkemnek pedig azt hiszem 100%-an gondját viseltem. :)


10.Mennyire voltam nyíltszívű?

Nem teljesen. Volt egy olyan időszak amikor úgy éreztem hogy ha valakire azt lehet mondani hogy nyíltszivű akkor az én vagyok. A mai napon pedig már pont az ellenkezője van.


11.Mikor éreztem a legkreatívabbnak magamat?

Karácsonykor. Ilyenkor mindig előtör belőlem a kreatív vágy, és ilyenkor mindig szeretek alkotni, új dolgokat kipróbálni.


12.Milyen terveimet valósítottam meg?

Régóta szerettem volna egy blogot, és azt hiszem ez elég volt egy tervnek, szerencsére ezt megis tudtam valósítani.


13.Mi az, amit halogattam?

Néha a nagy TZ-re való felkészülést.

14.Milyen módon tudom átstrukturálni az időmet?

Szerencsére mindenhogy, ez nem okoz nagy problémát.


15.Mennyire hagytam, hogy hátráltasson a félelem vagy a kudarc?

Nagyon :/

16.Mi az, amiben kétségem merült fel?

Hogy vajon képes leszek-e végigcsinálni azt amit akarok.

17.Mikor éreztem a leginkább élőnek magamat?

Amikor a barátaim támogattam és akkor éreztem hogy nem vagyok egyedül.

18.Hogyan tanítottam másokat arra, hogy tiszteljenek?

Sehogy.  Úgy vagyok vele aki kedves velem azzal én is kedves vagyok, és úgy állok hozzá, viszont ha valaki szebb szóval mondva bunkó velem, akkor természetesen én sem vagyok vele kedves. Úgyérzem ezt ő dönti el, ha ő kedvel engem akkor úgy áll hozzám, én is úgy állok hozzá.

19.Hogyan tudom fejleszteni a kapcsolataimat?

Mindig megismerek új embereket, vagy pedig a régi barátaimmal felidézem a régi emlékeket, s ezáltal a köztünk lévő kötelék is erősödik.

20.Voltam-e igazságtalan valakivel?

Sajnos igen.

21.Kinek kell megbocsátanom?

Azt hiszem már senkinek:)


22.Mi az, amit ideje elengedni?

A múltat. Szerintem a múltnak már nincs helye az életemben, és az energiámat pedig a jelenbe és a jövőbe szeretném fektetni.

23.Milyen régi szokásoktól szeretnék megszabadulni?

Attól hogy könnyen megbízok emberekben és olykor-olykor hatalmasakat esek.

24.Milyen új szokásokat szeretnék kialakítani?

Nem tudok konkrét példát felhozni, majd meglátjuk mit hoz a jövő.

25.Hogyan lehetek elfogadó önmagam iránt?

Már sehogy. Elfogtam magam , úgy ahogy vagyok :)








Így a végére mindenkinek Sikerekben gazdag boldog újévet kívánok!:)
B.U.É.K!!

xoxo: Mc


Karácsonyi Körömkihívás

Halihó!
 Elérkeztünk ehhez a pillanathoz is, sajnos a karácsonyi körömkihívás utolsó állomásánál tartunk, ami azt jelenti hogy nem lesz több. Én nagyon sajnálom hogy vége lett, nagyon jók voltak a témák, és nem unatkoztam a manik készítése közben. Remélem jövőre is lesz!:)


Szóval az utolsó téma a szilveszter volt. Ehhez valami feltűnő csillámos manikűrt akartam készíteni, és azt hiszem sikerült is.

Összesen két féle körömlakkot használtam a megvalósításához.
Az egy az Essence 02 Circus confetti , és a CR orange 25.



Először felvittem 1 rétegben a Cr lakkját, ami egy gyönyörű szép kicsit neonos pink szín. 
Majd ha megszáradt az Essence csillámos topperjét felvittem körülbelül a köröm feléig, miután ez is megszáradt ugyanezt megismételtem viszont most az előbb felvitt réteg feléig, a köröm végekre.
Ezután egy sima, átlátszó fedőlakkal lefixáltam az elkészült manit.


Köszönöm Manna hogy "megalkottad" ezt a körömkihívást, és nagyon jól éreztem magam, és köszönöm hogy ez az egész részese lehettem.



xoxo: Mc





8. Szilveszter

2013. december 30., hétfő

Lakkteszt

Sziasztok! 
Karácsony másnapján meglátogatott minket tesóm barátnője és kaptunk egy-egy kis ajándékot.
Én bordó színösszeállításban kaptam ezt a meglepetést, aminek kifejezetten örültem.

Először kaptam egy Adenes lakkot ( 18-as számú) és egy tégely kaviárgyöngyöt.
Hihetetlenül örültem neki, nagyon régóta keresek Aden lakkot, és szinte már az egész várost "feltúrtam" érte, viszont egyik üzletben sem találtam, ami miatt egy kicsit elszomorodtam, viszont a lány volt olyan aranyos és elárulta az Adenes lakkok lelőhelyét, szóval  pár nap múlva megfogom látogatni.
.

Kaviárgyöngyöt  azóta keresek mióta berobbant a divatba, de persze sehol nem volt , ahol pedig volt ott méregdrága áron mérték. Úgy voltam vele akkor inkább nem lesz gyöngy a körmömön de én  nem fogok venni méregdrága áron.
A lakkról csupa pozitív dolgot tudok elmondani, szerintem nagyon jó. 
A színe elbűvölő. Ráadásul egy  teljesen ugyanilyen színű lakkom már van a Rose Nailstől , viszont olyan szinten befogta a körmöm felszínét hogy 1 hétig kellett ápolnom hogy minden visszaálljon a régi helyzetébe.
Természetesen  félve kentem fel ezt a lakkot is, mert azthittem megint piros lesz majd a körmöm, ezért egy nappal a felkenés után egy ujjamról lemostam és nagy vigyorral az arcomon tapasztaltam hogy ez bizony nem fogta meg a körmöm felszínét.


Na de lépjünk tovább. Az Aden lakkok csomagolása szerintem nagyon szép, ami különlegessé teszi a kupakját, azok a tulipánok. 
Az ecsetével kényelmes dolgozni, és nagyon jól szétlehet vele oszlatni a lakkot.
Már egy rétegben is nagyon jó a fedése, viszont én két réteget javasolnék  hogy a teljes színet elérjük.
A fénye az gyönyörű, én nem tettem rá fedőlakkot, mert feleslegesnek éreztem. A napokban így is sokan megkérdezték hogy ki csinàlta a gél lakkom. 
Sajnos a gyûrûsujjamon, miutàn lekentem fedõlakkal, sajnos megkopott a színe a gyöngyöknek. Ezúton is köszönöm szépen a lànynak. Xoxo: Mc

2013. december 25., szerda

Boldog Karácsonyt!

Nagyon boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak.
Ez a kedvenc ünnepem az évben, mint sokaknak! Remélem mindenkinek jól telt a Szenteste és jól fog a karácsony többi napja is!
Használjátok ki hasznosan ezt az időt hiszen csak ezen a pár napon lehet meghitten, eggyütt a család. :)

És ne feledjétek: Adni jobb mint kapni! :)

Xoxo: Mc

Nektek hogy telt ez a pár nap?

Karácsonyi körömkihívás

  • )Sziasztok! 
Sajnos nemsokára vége lesz a karácsonyi körömkihívásnak amit Manna szervezett. Már csak ez és egy szilveszteri téma van hátra.
Azthiszem ezt a manikűrt vártam a legjobban, és már a legelején tudtam hogy mit szeretnék alkotni. 
Ez lesz a köröm amihez eddig a legtöbb körömlakkot használtam fel, és ezzel dolgoztam a legtöbbet, és persze a bejegyzés megírása sem lesz könnyű feladat.
Legelőször mindeegyik körmöm kapott egy alapot (2 rétegben), majd pedig a gyűrűsujjamat egy zöld lakkal festettem le.
Használt lakkok: 

Moyra 02
Essence C&G  159 The green and the grunge







Ez elkészült manikűr pedig így néz ki.
Most pedig leírom hogy milyen lakkokat használtam egy-egy köröm elkészítéséhez.

Lássuk csak:


Hüvelykujj:
Moyra 02
Essence C&G 144 Black is back
Feicai 2
Essence happy holiday 02 let it snow!



Mutatóujj:
Moyra 02
Világos zöld homok
Essence happy holiday 02 let it snow!



Középsőujj:
Moyra 02
Arany pigment
Rose nail chocolate 36
Essence C&G  159 The green and the grunge
Jf 53
Cr Rózsaszin (az árnyalata sajnos lekopott)
Cr blueberry 16


Gyűrűsujj: Moyra 02
Essence C&G
Arany pigment
Moyra neon matte effect 702
Bichun 62
Essence 02 circus confetti


Kisujj:
Moyra 02
Essence C&G 159 The green and the grunge  
Cr blueberry 16
Cr rózsaszín nincs árnyalata
Arany pigment
Jf 53
Essence happy holiday 02 let it snow!




Azthiszem mindent leírtam amit szerettem volna.
Bocsánat azért hogy nem tegnap tettem ki a posztot, de mivel tegnap Szenteste volt, ezért nem tudtam kitenni.


Köszönöm hogy elolvastátok
Puszi: Mc





7. Karácsonyfa

2013. december 22., vasárnap

Lakkteszt

Sziasztok! Erre a nem túl télies napra egy gyönyörű csoki barna lakk tesztjével érkeztem.
Azt hiszem egyszer már szerepelt a blogon, viszont most elhoztam a tesztjét is.
 A körömlakk az olcsóbb kategóriába tartozik, viszont nem csalódtam benne. A lakk pedig a Rose Nails Chocolate 36 névre hallgat.
Az ecsete nagyon tetszik mert nem csíkoz, a finise pedig eszméletlen. Gyönyörűen fénylik, emiatt nem is igényelt fedõlakkot.  A fedésével nem igazàn vagyok megelégedve, viszont nem vészes a dolog. Elõször egy rétegben vitttem fel, nagyon szép volt màr így is a színe, viszont a körömvégek àtlàtszottak. 2. rétegben pedig màr sötétebb volt, és màr nem is làtszott àt.
Szàradàsi ideje nagyon jó, kb 20 perc utàn màr 10 körömmel bonthatod a falat.
Megvagyok vele elégedve, màr csak azért is megéri felkenni mert nagyon jó csoki illata van.



Nekem nagyon tetszik ez a lakk igazi őszi szín, de van egy kis télies beütése is :)

Elérkeztünk a bejegyzés végére. Köszönöm hogy elolvastátok! xoxo: MC

2013. december 20., péntek

Halogató beuaty blogger TAG

Hali! Ma  a halogató beuaty blogger TAG-et fogom kitölteni. Elég sok bloggernél láttam már, és azóta tervezgetem hogy el is készítem, viszont közbejött a karácsony.
Szóval most értem ide, és próbálom mostmár minden erőmet a blogba fektetni.
Tehát a TAG 10 kérdésből áll, a téma pedig a halogatás, vagyis hogy mit csúsztatsz folyton el stb.


1) Nevezz meg egy olyan szépségápolási módszert/rutint, amit csak ritkán használsz/követsz!
Testápolás...Hiába sorakoznak a jobbnál jobb illatú testápolók a polcomon, egyszerűen lusta vagyok bekenni magam vele, nem beszélve arról hogy télen a hideg krémet kellemetlen magamra kenni.
Volt egy olyan időszakon amikor minden nap használtam testápolót, de valami miatt ismét leszoktam róla.


2) Rendszeresen kimosod az ecseteidet?

Havonta 1-2x. Nem nagyon használok ecseteket.



3) Meddig bírod lepattogzott körömlakkal?

Pár percig. Vagy körülbelül addig, amíg eljutok egy körömlakklemosóhoz, és egy vattához. Írtózok a lepattogzott körömlakk látványától.


4) Meddig halogatod az elfogyott termékek újravásárlását?

Ha valami megtetszik és fogyóban van rögtön veszem az után pótlást. Van egy pár olyan termékem is, amiből alapból 2-3 van itthon. Biztos ami biztos...


5) Mi a legszörnyűbb szépségápolási szokásod?

Rengeteg tusfürdőt és szappant vásárlok. Ráadásul mindet befogom. Szörnyű :D


6) Nevezz meg egy – nem a szépségápolással kapcsolatos – szokást, amit mindig halogatsz!

Telefon feltöltés. Elég hamar lebeszélem a pénzt a telefonomról,  és általában abban a percben el is határozom hogy holnap töltök rá pénzt, viszont mindig csak holnapra halogatom...


7) Időben el tudsz készülni, ha mész valahova, vagy kapkodsz és elkésel?


Csak ha megvan bennem az akarat. Ha valahova tényleg akarok menni akkor órákkal előtte elkezdek készülődni, de ha csak kínból indulok el akkor van hogy az utolsó pillanatban kezdem el a készülődést.


8) Be tudod tartani a vásárlási stopokat?


Szinte soha. Mindig megfogadom hogy oké, akkor 2 hónapig nem vásárolok körömlakkot, ám egy új akciónak vagy egy gyönyörű színnek egyből eltudok csábulni.


9) Rendezetten tárolod a smink és/vagy körömlakk készletedet?


Igen, furcsa, de igen. Színek szerint csoportosítom a körömlakkjaimat, és igyekszem mindig visszatenni a helyükre..



10) Mennyi volt a legtöbb idő, amíg hanyagoltad a blogolást, hány napot hagytál ki maximum?


A "rekord" az 6 nap volt.:)



Köszönöm hogy elolvsatátok, ha tetszett töltsétek ki Ti is!
xoxo: Mc





Karácsonyi körömkihívás

Sziasztok! Ma a karácsonyi körömkihívás 6. fordulójához készítettem ezt a körmöt. A mai téma karácsonyi édesség  volt. Először a mézeskalács jutott eszembe, utána pedig  a cukorpálca. Végül maradtam az utolsónál. 
Szóval ma egy cukorka mintás francia körömmel készültem nektek.
A használt lakkok: 
  •  Kallos 178
  • CR milk 06
  • Essence Happy Holiday Snowflake topper 02 Let it snow!
Legelőször a Cr fehér lakkjával lefestem a köröm végeket, először egy, majd két rétegben.
Ha megszáradt a piros Kallos lakkal pedig vékony függőleges csíkokat húztam a fehér részre. Végezetül pedig fedőlakkal fixáltam.
Ennyi lett volna a bejegyzés, köszi hogy elolvastátok! Sziasztok!


6. Karácsonyi édesség

2013. december 17., kedd

Karácsonyi körömkihívás

Sziasztok. Elhoztam nektek a karácsonyi körömkihívás újabb posztját. 
A mai téma a karácsonyi meglepetés volt, amiről nekem egyből az ajándékok ugrottak be. Már régebben elkészítettem egy próbamanikűrt ezzel a témával, viszont az nem sikerült olyan jól.
A használt lakkok
  • Kallos 178
  • Cr blueberry 16
  • Moyra Gel Look 912
  • Aden mini pontozó
  • Essence c&g  159 the green and the grunge

A lakkokat felkentem 2 rétegben, majd ha megszáradt a vékony ecsetes lakk segítségével először függőleges majd vízszintes vonalat húztam, ezután egy masnival fejeztem be a mintát.
Ha minden megszáradt az Essence Happy Holiday 02 Let it snow! fedőlakkjával zártam a manikűrt. 


Köszönöm hogy elolvastátok a bejegyzést, találkozunk legközelebb! Sziasztok!

5. Karácsonyi meglepetés

2013. december 13., péntek

Karácsonyi körömkihívás

Sziasztok! Ma a karácsonyi körömkihívás újabb állomására készítettem el egy körmöt. A mai téma a karácsonyi díszítés volt.
Elég régóta terveztem már hogy elkészítek egy fényfűzéres körmöt, de valahogy mindig halogattam. Persze most sem jutott eszembe, csak miután az OBI-ban szemezett velem egy égősor. Akkor pedig már biztosan tudtam hogy a mai napi manikűrömön az égősort fogjátok látni.
Legelőször az alapszínként a Jolly France 53 árnyalatú lakkját használtam, amiben arany csillámok vannak.
Két rétegben vittem fel, a tökéletes fedés érdekében.
A drót megfestéséhez egy fekete lakkot használtam ( Essence C&G  144 Black is Back) , ami lemaradt a képről.
Most pedig a lakkok amiket az égőkhöz felhasználtam: 
  • Kallos 178
  • Cr Blueberry 16
  • Essence C&G 159 the green and the Grunge
  • Moyra Neon Matte Effect 702

Végezetül pedig az Essence Happy Holiday Snowflake Topper 02 Let it snow! fedőlakkjával fixáltam a manikűrt.
Ennyi lett volna ez a bejegyzés, remélem tetszett nektek. Köszönöm hogy elolvastátok.


2013. december 10., kedd

Karácsonyi körömkihívás

Sziasztok! Ma a karácsonyi körömkihívás újabb állomásához érkeztünk. A mai téma pedig a Karácsonyi színek.



Valami más szín kombinációkat szerettem volna használni mint a zöld-piros zöld-arany és hasonlók, bár először én is ezek mellett döntöttem. Végül az utolsó pillanatban változtattam és a fehér-piros lett a végleges döntés.
A használt lakkok:
  • Kallos 178
  • Cr Milk 06
  • Essence Special Effect Topper 02 circus confetti

Először lefestettem a körmeim a fehér lakkal. Azt hittem csak egy réteg kell, de viszont kicsit csíkos lett, ezért kapott egy 2. réteget is.
Megvártam a teljes száradási idejét, majd a piros körömlakkal egy félhold alakot festettem a körmömre. Ezt is megkellett ismételnem egy 2. réteg erejéig mert átlátszott a fehér.  A manikűrt pedig egy csillámos lakkal zártam, amiben a karácsony minden színe megtalálható volt (arany, kék, zöld, piros).









Ez előző körömkihívásos posztról lemaradtam, viszont igyekszem minnél előbb bepótolni.:)


Sziasztok!:)





2013. december 8., vasárnap

Téli TAG

Sziasztok!
A mai napra egy téli TAG poszttal jelentkezek nektek. Ez a bejegyzést már nagyon sok bloggernél láttam, és úgy gondoltam én is elkészítem.
1. Mivel ápolód ilyenkor a kezedet?
Az Oriflame Chocolate Dream kézkrémével. Nagyon finom csokis illata van, ami abszolút a forró csoki hangulatát idézi fel.
2. Forró csoki vagy forralt bor?
Forró csoki:) Tiszta hangulatos télen beülni valahova majd forró csokit szürcsölgetni.
3. Mutasd meg egy télies sminkedet
Nem szoktam sminkelni szóval nem tudom megmutatni:)
4. Inkább otthon vagy és teázol egy jó könyvvel és takaróval vagy szánkózol és hóembert építesz? 
Mind kettő.
5. Kedvenc dolgod a télben? 
A karácsonyfa állítás, az első hó, a hólapátolás (igen, hólapátolás még más utálja én nagyon szeretem mikor reggel felkelek és elkell lapátolni a havat a házelől :D )
6. Mi az a dolog, ami mindig van nálad télen?
Ajakápoló, kézkrém és egy téli illatú parfüm.
 7. Kedvenc karácsonyi film?
A Grincs és a  Reszkessetek betörők.
 8. Szeretsz síelni/korcsolyázni?
Csak korcsolyázni. A síeléstől nagyon félek.
 9. Hogyan tudtad meg, hogy nem létezik a Jézuska/Télapó?
Nem emlékszem tisztán, talán amikor a ""Mikulás"" elszólta magát hogy még nem vette meg az ajándékot :D Vicces és egyben szomorú volt megtudni a hírt.
10. Kedvenc téli illat?
Fahéj, narancs, vanília, mézeskalács és a kókusz. (Bár a kókusz nem is téli, de szeretem.)
 11. Kedvenc karácsonyi zene?
Last Christmas..

2013. december 3., kedd

Hóemberes köröm

Sziasztok!
Ebben a posztban egy újabb karácsonyi manikűrt készítettem el, és ezt szeretném nektek bemutatni.
 Ez egy hóember minta, viszont nincs rajta az egész hóember, hanem csak "nyaktól" lefelé. :D
A használt lakkok: 
CR- Milk 06
Essence C&G- 144 black is black
Aden mini pontozó-rózsaszín csillámos-számot nem találtam rajta
Essence Snowflake Topper-01 let it snow!

Legelször a hóember alapjaként fehér színt vittem fel 1 rétegben. Ha ez megszáradt a díszítő lakkal, először egy vízszintes, majd egy függőleges vonalkát is húztam is vele, mint a képen.  Az utolsó előtti lépés, hogy egy pontozó/rózsafapálca/fogvájó segítségével a fekete lakkal tettem 2 pontot a körömre. Ha minden megszáradt, akkor pedig egy "télies" fedőlakkal fixáltam.



Ennyi lett volna a mai körmös bejegyzés, köszönöm hogy elolvastátok! Sziasztok!:)