2014. április 29., kedd

Áprilisi körömkihívás összefoglaló

Sziasztok!
Sajnos vagy nem sajnos, de véget ért az áprilisi körömkihívás is.
Szomorkodásra semmi ok, mert pár nap múlva kezdődik a májusi körömkihívás is, amiben a virágok kapták a főszerepet.

Minden manikűrt külön linkelni fogok, ha a nevükre kattintotok akkor eljuthattok a teljes bejegyzésre.









Remélem tetszett Nektek az ehavi körömkihívásban elkészített körmeim. :)
xoxo: Mc


Áprilisi körömkihívás

Sziasztok!
Két nap kihagyás újra itt vagyok, és írom szorgosan a blogposztokat. Mára a áprilisi körömkihívás utolsó témájával érkeztem, illetve az összefoglalót is. Egy szó mint száz az utolsó téma a pillangó volt. Pont időnap előtt nézegettem egy inspirációs képet a neten, úgyhogy némi változtatások, és egy kis plusz dísszel készítettem el. Nézzük mi sült ki belőle.
Igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból. 
Alapnak egy sötétpinket választottam, erre került fel szivaccsal a világosabb rózsaszín árnyalat. Amíg ezek száradtak megcsináltam a gyűrűsujjamra. Erre mindösssze egy szintelen alap került, majd a megrajzoltam a fekete testét, majd átmenetet csináltam a két szín összekeverésével. Így készítettem el a kicsit sem szimetrikus szárnya. Fedőlakkal lefestettem.
Végül befejeztem a többi körmöm. Fekete lakkot és díszítőecset állt rendelkezésemre, amivel szabadom kreatívkodtam. Félkört rajzoltam a körmöm egyik felső sarkára. Alulra, a körömvégekhez (és egy kicsit följebb is) cikk-cakkos, hullámos vonalat húztam, amit lefelé terjedően befestettem. A két (görbe és vastagabb) vonalat összekötöttem görbe, egyenletlen vonalakkal. Pontozóval a vastag fekete részre, pink lakkal és pontozóval pöttyöket csináltam.Végül az összeset fedőlakkal fixáltam.






Remélem tetszett Nektek a mai mani. 
xoxo: Mc



6. Pillangó

2014. április 25., péntek

Sárga?! :oo lakkteszt

Halihó!
A tegnapihoz hasonlóan, ma ismét egy Lakier Mini Max lakkocska kerül nagyító alá.
Foggalmam nincs ki milyen viszonyban van a sárga lakkokal vagy csak magával a színnel. Bevallom én eléggè hadilábon vagyok ilyen téren, a színnel nincs különösebb bajom, de a lakkokkal kapcsolatban már bajban vagyok. Valahogy sohasem tudnak olyan árnyalatot készíteni ami szép, élénk napsárga. 
Nem, még most sem találtam meg a legszebbet, de időhiányában muszáj volt vennem a körömkihíváshoz egy darabot. 


Egy rétegben nem fed szépen, a teljes fedés érdekében szükség van egy második rétegre is.Egyébként szépen terül, nem csíkos, egyenletes, és szép fényesre szárad.  Tartóssága körülbelül 2-3 nap. Lehet hogy tovább is fennt maradt volt, de én már lemostam.




Lehúzható?! Vagy mi a szösz?! :o
Egy papírcsíkra meg celluxra szoktam felkenni a lakkokból hogy rendszerezni tudjam őket. De amikor a sàrga megszáradt könnyen letudtam húzni. Ilyet még egy lakknál sem tapasztaltam, sőt más lakkot sem tudtam lehúzni a papírról. Ha legközelebb felkenem, biztosan megnèzem hogy le lehet-e húzni.




Nektek melyik a kedvenc sárga lakkotok? 
Xoxo: Mc






Lakkteszt.

Sziasztok!
Talán áprilisi haul egyik szereplője volt egy gyönyörűséges, zöldes-kékes lakk. Először nem terveztem  hasonlót venni, de úgy gondolta hogy a színe miatt csak beugrik a kosárba. Lássuk hogyan szerepel.
"Márkája" talán a Lakier Mini Max nevet viseli, árnyalata nincs, de eurós illetve 100-as boltokatban futhatunk vele össze.
Zöldes-kékes behatárolhatalan színről van szó. Talán inkább zöld, vagy kicsit türkizbe hajazó árnyalata van.
Egy rétegben nem fed túl jól, két rétegben sem lehet mondani hogy tökéletes a fedése, de én már nem szerettem volna egy harmadikat is felvinni a körmeimre. Száradási ideje nem túl gyors, de nem is mondható lassúnak, bár azért várni kell vele, mert amikor már azt hisszük hogy csontszáraz, akkor maszatolódik el. 
Tartóssága TÖ-KÉ-LE-TES!! Mikor először került fel a körmeimre akkor 4 napig, a második felkenésnél pedig 5 napig kopásmentesen bírt minden megpróbáltatást.

(forrás: Google)
Számomra tökéletes mása a Catrice Mint me up árnyalatú lakknak, csak nincs benne arany csillám.








És ezt a manit díszítettem egy picike kis ezüst csillámmal:
(Úristen! Mitől van ilyen furcsa színe a bőrömnek?!?! :D )


xoxo: Mc


2014. április 24., csütörtök

Áprilisi körömkihívás

Sziasztok!


A márciusi körömkihívás utolsó előtti témája az állatok a ház körül címet viselte. Itt a saját kreativitásunkra volt bízva hogy mit is alkotunk. 

Én minden körmömre más és már állatot pingáltam, közéjük sikerült egy olyan állat is ami nem túl házkörüli, viszont már nem szerettem volna lemosni.Tehát amiket alkottam az malacka, egy mancs ami kutya vagy cica lábnyoma lenne, bárány, HAL (hát igen, a hal az nem ház körüli állat...), illetve a bocinak a foltja is felkerült a körmeimre.


Remélem tetszett Nektek ez a mani. Sziasztok!
5. Állatok a ház körül (boci, malac, liba, tyúk, stb)

2014. április 23., szerda

Termékteszt-Oriflame korrektor

Sziasztok!



A mai bejegyzésben kivételesen nem lakkról fogok írni, hanem egy korrektorról.
Még a múlt hónapban rendeltem az Oriflametől. Az előtte lévő hónapokban is ezerszer szemeztem már vele, de volt amikor nagyon drágának találtam,, vagy csak egyszerűen átlapoztam rajta, mondván, úgy sem kell ez nekem, van korektorom stb.. Szóval végül is egy másik rendelésemmel együtt felkerült ő is a listára.
(sajnos mielőtt a képeket készítettem, már belenyúltam a színekbe)

3 színből áll ez a paletta, és mindnek megvan a szerepe. A zöld a piros foltokra. Mivel ez zöld, és az arcon is ilyen lesz, ezért én este szoktam felkenni a piros pattanásokra, és reggel gyönyörűen rendbe hozza.
A barna a bőrhibák eltüntetésére van. Nagyon jól szuperál, egy rétegben szinte már alig-alig látszik a hiba az arcunkon. Szépen ellehet dolgozni,  nem fog látszani a színe.
A világos sárga szín a szem alatti karikák eltüntetéséré van. Vegyes érzelmeim vannak ennek a színnek a kapcsán. Az igaz, hogy eltűnteni, vagyis inkább csak elhalványítja a kékes karikákat. DE. Nagyon látszik, nem lehet szépen eldolgozni. Igazán kicsit szoktam felvinni, és mégis látszik néhány helyen.


Nagyon-nagyon krémes! Igen. Ez eddig a legkrémesebb állagú korrektor amivel találkoztam. Legelőször amikor megérkezett a csomagban, belenyúltam, és azt hittem megvan olvadva. De nem, ez ennyire krémes. Nagyon jó vele dolgozni, elég csak egy picit felvenni.



xoxo: MC




2014. április 20., vasárnap

Aden Don't hesitate 15


Hali!
Pár nappal ezelőtt mutattam Nektek az Aden egyik neon lakkját. Most pedig a barna testvérére került a sor.
 Eszem ágában nem volt barna lakkot venni. A testvérem barátnőjének (aki a bejegyzés további részébe I lesz) a táskája egy kicsi részén lejött a festék. Épp a buszra vártunk, ami mikor megérkezett tömve volt, így alighogy felfértünk. Amikor csukódtak az ajtók I táskájának egy szélét becsípte a busz ajtaja és lejött róla a barna festék.
 Gondoltam meglepem egy szintén barna lakkal, ami megdöbbenésünkre pont olyan árnyalatú mint a táskája.
Utólag már egyáltalán nem bánom hogy megvettem, mert csodálatos szín, és nagyon jó lesz őszre is. 



Egy sötét, mélybarna színről van szó, amely tényleg csodálatos. 
Fedése egy rétegben is szép, bár nem olyan erőteljes a színe. De, aki szereti a halvány mogyoróbarna színt, akkor egy rétegben ez a lakk tökéletes választás.
Száradása tökéletes, pár perc alatt szárad meg az első réteg, és a másodikra sem kell órákat várni.
A tartóssága jó, viszont egy kis többet vártam volna tőle. Az első nap még tökéletes, ám némi házimunka és egy kis hajmosás, elég rendesen tönkreteheti a lakkozást. Amint az utolsó képen is látszik, a körömvégek megkoptak. Arról már nem is készítettem fotót, de  a 3. napon egész vált le egy körmömről a lakk. Lehet, hogyha fedőlakkot használtam volna, akkor tartósabb lett volna.






xoxo : Mc

2014. április 19., szombat

Mit szeretnétek látni a jövőben?

Sziasztok!

Ebben a posztban több mindenről is szeretnék írni.
Elsőként, köszönöm a több mint 3500 oldalmegtekintést. Ezenkívül, köszönöm hogy már 13-an követtek, és kíváncsiak vagytok a bejegyzéseimre. 
Ha követtek az egy úgymond inspiráció Nekem, hogy valaki kíváncsi a blogomra, és hogy van értelme annak hogy írom a posztokat.


Mint láthatjátok pár napja, szereksztettem a blog kinézetén, színeket, betűtípust, méreteket, sablont stb-stb...
Szerintetek milyen lett? Meg lehet találni mindent? Változtattak még valamin?


Harmadikként pedig egy apró segítséget kérnék Tőletek.
Nem mondanám hogy írói válságba estem, hisz részt veszek körömkihívásban, rengeteg lakktesztre váró lakk van, és mindig találok ki valamelyik új ötletet. DE. Nem tudom igazán hogy Ti mire vagytok kíváncsiak, ezért is gondoltam hogy írok egy rövidebb posztot, és kommentbe várom az esetleges kéréseket.



xoxo: Mc

Áprilisi körömkihîvàs



Halihó!
Kinél van olyan jó idõ mint itt? Süt a nap, "meleg" szél fúj. :D


A körömkihívás 4. témája a csibe és a nyuszi volt. Lehetetlen küldetés volt számomra hogy válasszak ezért elkészítettem mind kettőt.


Mint mindig, körömerősítő alappal kezdtem. Ezután három pasztell színt használtam, kéket, zöldet, és rózsaszínt. Ezek felváltva kerültek a körmeimre. Majd díszítőecsetet és fehér lakkot ragadtam és a gyűrűsujjam kivételével az összesre egy nyuszi fejet és fület festettem. Utána piros lakkal és fogvájóval apró szemet rajzoltam neki. Ezután jöhetett a rózsaszín lakk, amivel az orrát illetve a fülében lévő 'bigyót' készítettem el.

A gyűrűsujjamon már megvolt a színes alap. Szintén ecsettel és fehér lakkal dolgoztam. Egy tojáshéjat festettem először, aminek cikk-cakkos a széle. Utána sárgával próbáltam egy csibére hasonlító alakzatot festeni a tojáshéjába. Igyekeztem pihésre csinálni, vagyis hogy nem tökéletesek a szélei hanem olyan pihés...(na, értitek?! :D )
Narancssárgával csőrt, feketével pedig szemet rajzoltam neki.
Végül az összeset fixáltam egy fedőlakkréteggel.







Köszönöm hogy olvastatok! Sziasztok!
4. Nyuszi/csibe