2014. február 26., szerda

Step by step-Vizes technika

Sziasztok!
Néhány nappal ezelőtt raktam ki, egy rövid bejegyzés keretein belül, vizes technikával készült körmöket. Megkérdeztelek Titeket hogy szeretnétek-e látni róla egy Step by step bejegyzést, és mivel volt rá érdeklődő, így ma, ezt fogjátok látni.
Még a múltkoriból egy képet szúrtam be.

Először alaplakkot használtam, ezt a másik bejegyzésemben is említettem, nagyon fontos, mert nélküle hamar lepattogzik a lakk. Ha ez megszáradt egy fehér színű lakkal festettem le. Ez bármilyen színű lehet, amilyet csak eltudtok képzelni, és szívesen láttok a minta alatt.
Ezután szükség van egy kis dobozkára, én egy mascarpones dobozt használtam, amit már rég befogtam water marble köröm készítéséhez, ami egyébként soha nem sikerült, viszont próbálkozni szabad :D
Ebbe szobahőmérsékletű vizet engedtem, és belecsöppentettem körömlakkot (vigyázzatok hogy nem érjen bele a lakk a vízbe) és megvártam míg szétterül.
Most hajlakkot használtam. Mindegy hogy milyen, ami fontos hogy pumpás legyen. Egy nyomásnyit használtam belőle, ráfújtam kb. 10 cm-ről a lakkra, és megvártam amíg "szétszakad" a víz felületén.
A ujjam belemártottam, körülötte fogpiszkálóval leszedtem a körömlakkot, és hagytam megszáradni. Egyébként leragaszthatjátok a bőrötöket hogy nem legyen lakkos, de nekem az rengeteg idő, így én inkább lemostam a bőrömről. Ha megszáradt, fedőlakkal fixáltam.
Ugyanezt a folyamatot megismételtem különböző színekben és árnyalatokban. 
És ez lett a végeredmény.
Remélem hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést, és hogy tetszett. Sziasztok!

3 megjegyzés: